Első fejezet

Sziasztok! Meghoztam az első fejezetet:) Ismerős lehet azok számára, akik már átrágták magukat az első évadon vagy az első könyvön:) Pillantást nyerünk Daenerys szálába és a nem túl kedves dothrakiak életstílusába. Minden véleményt szívesen fogadok, kellemes olvasást:)

1.fejezet- „nem akarok a királynŐJE LENNI”

15 évvel késŐBB

Pentos, a keskeny-tenger túloldalán

A Nap a legmagasabb pontján tartózkodott, sugarai bőségesen ontották magukból a meleget. Az ég világoskék felületét fehér bárányfelhők tarkították, amiket ha kellő ideig figyelünk formákat vélhetünk felfedezni bennük.
A tenger egyenletesen hullámzott, vigyázó anyaként ringatta a rajta lévő hajókat, a gyermekeit. A kikötőben nagy volt a sürgés-forgás. Hajók hagyták el a dokkokat vagy éppen kötöttek ki, árucikkek széles választéka cserélt gazdát. A várost megannyi tengeri kereskedelmi útvonal keresztezte, ezekből pedig nagyon jó hasznot is húzott. Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek szegények, viszont a nyomor nem akkora, mint Westeros egyes területein. A rabszolgaság természetesen itt is virágzik, az egyik legnépszerűbb szállítási cikk azok a leigázott népek, akik szolgaként járnak kézről-kézre egészen a haláluk napjáig. Arra hogy egy rabszolgát felszabadítsanak még nem volt példa a Szabad Városok egyikében sem. És a jelenlegi helyzetet tekintve nem is lesz.
A forró időjárásban, csupán a gyengén, de kitartóan fújó szél adott egy kis enyhülést. Nem volt elég erős ahhoz, hogy az embernek ne legyen melege, viszont nagy mértékben javított a helyzeten.

Daenerys Targaryen hosszú, hullámos, fehér loknijaival a szél keringőt táncolt, ide-oda fújta őket a nő meztelen hátán, amit az ibolyaszín ruha fedetlenül hagyott.
Daenerys csak bámult a messzeségbe, teljesen elveszett a tenger végtelenségében, a madarak kellemes énekében.
Eddig észre sem vette, hogy mennyire honvágya van. Már sok hosszú éve annak, hogy el kellett hagynia az otthonát, miután az apját, II.Aeryst, az Őrült Királyt megölte Jaime Lannister, az akkori Királyi Testőrség parancsnoka.
Nem maradt senkije a bátyján Viserysen kívül. Testvére azonban inkább átok, mint áldás.
Dany pontosan tudta, hogy bátyja szemében ő nem több egy tárgynál, amit bármikor felhasználhat a céljai elérése érdekében. Viserys koronát akart, visszaszerezni a Vastrónt, amelyen most a Bitorló, Robert Baratheon ült. Háborút azonban nem lehet hadsereg nélkül kezdeményezni. Ezt pedig a bátyja is nagyon jól tudta. Ezért megállapodást kötött Khal Drogoval.
A dothraki egy harcos, lovas nomád nép. Folyamatosan úton vannak, sehol sem időznek hosszabb ideig. A fiúkat kis koruk óta a harcra nevelik, így felnőtt korukra félelmet nem ismerő harcosokká válnak. A barbár harcmodoruk, megjelenésük, könyörületet nem ismerő viselkedésük félelmet kelt az ellenfeleikben. Sokan inkább fizetnek a csata helyett, mert tudják, hogyha megütköznének a dothrakiak seregével akkor csúfos vereséget szenvednének.
Pontosan egy ilyen seregre van szükség a városok leigázásához. Viserysnek ilyen haderőre volt szüksége az általa annyira áhított trón megszerzésére.
De semmi sincs ingyen.
Khal Drogo nem fogja a semmiért kockáztatni az emberei életét. Őt nem vonzzák a Keskeny-tengeren túli területek, ahogyan a Vastrónért folytatott véres küzdelem sem. Örököst akart, hogy biztosítsa a vérvonalát. Ehhez pedig feleségre volt szüksége. Több ezer dothraki nő közül tudott volna válogatni, ő azonban olyan feleséget akart, aki más.
Más életszemlélete van, más szokásokat ismer, más helyeken nevelkedett. Ezt pedig egy dothraki nő nem tudná megadni neki.
És így vált a Khal és Viserys megállapodása tárgyává Daenerys.

Viserys hangja rángatta ki a lányt a gondolatmenetéből.
- Daenerys! Daenerys! – egyre közelebbről hallotta a bátyja magas hangját.
Mikor megfordult megpillantotta a felé igyekvő testvérét, aki leplezni sem tudta az izgatottságát, mgéha nem is az ő esküvőjére készültek. Fehér, vállig érő haja lobogott, miközben a húga felé igyekezett, kezeiben egy vékony, rózsaszín, selyemruhát tartva. - Nézd! – pillantott a ruhára – Illyrio tanácsos ajándéka egyenesen Valyriából. Fogd meg a finom anyagot – Viserys olyan szélesen vigyorgott, mintha hamarosan ő bújna ebbe a vékony ruhába, hogy összekösse az életét egy lovas úrral.
Daenerys tétován végigsimított a ruha anyagán. Még maga is meglepődött, hogy az mennyire selymes tapintású. Biztosan egy vagyonba kerülhetett.
 – Már több mint egy éve a vendégei vagyunk és sosem kért tőlünk semmit cserébe – értetlenül nézett fel bátyjára. Nem volt világos számára, hogy miért tesz meg a tanácsos ennyi mindent értük.
Azért nem értette a férfi kedves viselkedését, mert még senki sem viselkedett vele ilyen jól minden hátsószándék nélkül. Persze lehet Illyrio tanácsos sem a nagy szíve miatt cselekedett így. Akárhogyan is, ha rendelkezett hátsó szándékokkal nagyon jól leplezte azokat.
- Illyrio nem bolond. Tudja, hogy nem fogom elfelejteni megjutalmazni a barátaimat, mikor király leszek – Viserys olyan magabiztossággal mondta, mintha kőbe lenne vésve, hogy övé lesz a Vastrón. A kioktató hangnemétől Daenerys elszégyellte magát, hogy erre a lehetőségre nem gondolt, lesütötte a szemeit, az arca lángolt.
Viserys hátranyújtotta az eddig a figyelem középpontjában lévő ajándékot, az egyik rabszolga pedig el is vette tőle, hogy aztán óvatosan összehajtsa és eltegye.
Bátyja figyelme ezentúl kizárólag Daenerysre összpontosult, aminek a lány egyáltalán nem örült.
- Had lássák, hogy most már olyan formás idomaid vannak, mint a nőknek. Hogy már nem vagy kislány – Viserys közelebb lépett húgához, végigsimított alulról felfelé a felkarján, majd a háta mögé nyúlt, hogy kikösse a rajta lévő ruhát.
Viserys követte a földre zuhanó anyag útját, majd mohó pillantásokkal, alaposan végigmérte Daenerys testét, kezeivel végigsimított a lány mellein és a derekán. Az elé táruló látványtól az ujjára kellett harapnia, s emlékeztetnie magát arra, hogy a testvére kezét már elígérte a Khalnak. Hiába is akarta letépni a lány ártatlanságának virágát, nem tehette.
A lány kényelmetlenül érezte magát, legszívesebben eltakarta volna fedetlen testét, hogy meneküljön a bátyja mustráló tekintete elől. Mégsem mozdult meg, csupán elnézett a testvére válla fölött és várta, hogy az végre levegye a mocskos kezeit róla.
- Azt akarom, hogy tökéletes legyél ma. – Viserys hangja komolyan csengett, a tekintete már-már fenyegető, ahogyan Danyébe mélyedt.  – Megtudod tenni ezt értem? – Daenerys még mindig nem válaszolt, csupán felvette a szemkontaktust testvérével. – Nem akarod felébreszteni a sárkányt, ugye? – Viserys vonásai megkeményedtek, kezdett ideges lenni, hogy még mindig nem kapott választ. Dany tudta, hogy nem feszítheti sokáig a húrt, ezért lesütött szemekkel válaszolt.
- Nem – a hangja behódoló volt. Már nagyon hosszú ideje hagyta, hogy a testvére uralkodjon felette. A sok rossz ellenére még egyszer sem szegült szembe bátyjával. Sosem állt ki magáért. Egyszerűen túlságosan félt attól, hogy mit tenne vele a testvére, ha ellenállást vagy egyáltalán szabad véleményt tanúsítana.
Viserys arcán egy futó, halvány mosoly jelent meg, majd sarkon fordult és akkora lendülettel, amilyennel érkezett elhagyta a szobát.
Daenerys figyelte bátyja távozását, majd megfordult és besétált a gőzölgő medencébe, amiben előkészítették a fürdőjét.
- Még túl forró, Úrnőm! – szaladt oda az egyik szolga, hogy figyelmeztesse ő azonban nem is foglalkozott vele.
A víz egyáltalán nem sütötte a bőrét, nem okozott neki fájdalmat. Kellemes melegséggel öntötte el és ami még fontosabb: a biztonság érzésével.

•••

- Hol van már? – Viserys hangja türelmetlenül csengett, a szemei villámokat szórtak, amiknek a célpontja az ártatlan Illyrio tanácsos volt, mintha ő tehetne a Khal késéséről. A tanácsos nem vette magára Viserys ingerültségét. Nyugodt hanggal válaszolt, miközben a tekintetét a mellette álló Targaryenre szegezte.
- A dothrakiak nem a pontosságukról híresek – amint a szavak elhagyták az ajkait több ló patadobogása hallatszott. Pár pillanattal később pedig be is lovagolt a villa udvarára a négy dothraki.
Legelöl haladt Khal Drogo mögötte pedig a három vérlovasa: Rakharo, Quotho és Elia. Ők a legbizalmasabb emberei voltak, azok akik bármikor, bármit megtennének uruknak, ha kell akkor pedig boldogan meg is halnának érte.
Illyrio tanácsos tárt karokkal indult a dothrakiak felé, hogy illően köszöntse őket és tiszteletét tegye.
Daenerys, aki eddig szürke kisegérként húzódott meg a háttérben abban reménykedve, hogy így talán észrevétlen maradhat bizonytalan lépésekkel elindult a lovasok felé. Nem tudta hogy ilyenkor mit szokás tenni, de jó benyomást akart tenni a Khalra. Mikor azonban bátyja mellett haladt el az megragadta a csuklóját és magához rántotta.
- Had mutassam be a vendégeimet! – Illyrio tanácsos féloldalasan fordult, s a Targaryenekre mutatott. – Viserys a Targaryen házból, aki harmadik ezen a néven, az Andalok és Elsők királya, a Vastrón törvényes örököse és a húga Daenerys a Targaryen házból. – kezdte a tanácsos a valyriaiak bemutatását. – Khal Drogo, a legyőzhetetlen Khal, a legnagyobb dothraki khalasar vezetője és vérlovasai Rakharo, Quotho és Elia. – Se Daenerys se Viserys sem tudta leplezni a meglepetést az arcukon, mikor rájöttek arra, hogy a nő is Drogo egyik vérlovasa. Kettejük között szokás szerint Viserys volt a bátrabb vagy éppen tiszteletlenebb, hogy rákérdezzen.
- Azt hallottam, hogy a dothrakiak semmibe veszik a nőket, szolgaként kezelik, csupán az élvezeteik kielégítésére használják őket. Akkor mégis mit kereshet egy nő a vérlovasok között? – Fordult Illyrio tanácsoshoz, akit látszólag meglepett a kérdés.
Daenerys testvére helyett is szégyellte magát, és habár nem ismerte a dotharaki szokásokat azt még ő is tudta, hogy az, amit testvére kérdezett az sértő. Ezek a lovas népek pedig erőszakkal kezelik a sértéseket. Daenerys csak reménykedett abban, hogy a dothrakiak közül senki sem beszéli a nyelvüket.
Részben a testvére épségét is féltette, ahogyan azt sem akarta, hogy őt is egy kalap alá vegyék a bátyjával.
A rézszínű bőrű nő dothraki nyelven mondott valamit a mellette lévő férfinak, de elég hangosan mondta, hogy mindegyik lovas meghallhassa. Miközben beszéltek le sem vették a szemüket Viserysről, Qotho izmai megfeszültek, ugrásra késznek tűnt, a keze a kardjára csúszott. Khal Drogo erőteljes, mennydörgő hangja hallatán, azonban elvette a kezét a pengéről.
- Mit beszélnek? – kérdezte Viserys a tanácsostól egy kis aggodalommal a hangjában.
- Azon vitatkoznak, hogy a nyelved kivágása után nyissák fel a torkodat vagy előtte – Elia erősen törte a közös nyelvet, de beszélte.
Viserysnek lefagyott az arcáról a mosoly. Pillanatok kérdése volt, hogy eluralkodjon rajta a pánik.
Az idősebbik Targaryen félelme mindenkinek feltűnt, Elia mondott valamit dothrakiul, mire a lovasok felnevettek.
Viserys arca paradicsomszínben pompázott. Nem értette, hogy mit beszélnek, de azt pontosan tudta, hogy róla.
- Segítek neked elkészülni az esküvőre Daenerys – a nő barátságosan Danyre mosolygott, amitől a lány kicsit kezdett feloldódni, de még mindig ott volt benne a dothrakiaktól való tartás.
- Anha zhilak yera* – Odahajolt Elia a mellette ülő Quothóhoz és hosszan megcsókolta a férfit.
- Anha zhilak yera ale** – A vérlovas a nő ajkaira suttogta a szavakat, mielőtt csókot nyomott volna rájuk.
Amint elszakadtak az ajkaik egymástól Elia leszállt a lováról, a kantárszárat az egyik szolga kezébe nyomta, majd odasétált Illyriohoz, hogy megbeszéljék az esküvő részleteit.
- Látod, hogy milyen hosszú a fonata? – Viserys még a történtek ellenére sem vette le a szemeit Khal Drogoról, ahogyan Daenerys sem. A lányt egyszerre nyűgözte le és rémítette meg a lovas úr tekintélyt parancsoló, kemény kisugárzása. – Amikor egy dothrakit legyőznek egy csatában levágják a varkocsát, hogy az egész világ tanúja lehessen a szégyenének. Khal Drogot még sohasem győzték le – Daenerys nem tudta elképzelni, hogy egy férfi ennyire erős lehet. A tekintetét le sem vette a Khalról, aki szintúgy viszonozta a lány pillantásait. – És te a királynője leszel – Viserys már előre örült annak a pillanatnak, amikor a fejére fogják helyezni a koronát. Ha ehhez pedig az kell, hogy eladja a testvérét akkor ő boldogan meg is teszi, sőt még üdvözlőkártyát is tűz rá.
Daeneryst megrémítette, hogy egy ilyen vad férfival kelljen élnie, egyszerűen nem tudta elképzelni róla, hogy finoman is tud viselkedni, hogy képes szeretni.
- Gyere közelebb kedvesem! – Illyrio tanácsos Daenerys felé fordult, aki tétován elindult a Khal felé, hogy az közelebbről is szemügyre vehesse. Pár lépésre állt meg Drogo lovától és összeszedve minden bátorságát egyenesen a férfi szemeibe nézett. Annak azonban sem a tekintetéből sem az arcáról nem tudott érzéseket kiolvasni. Nem tudta, hogy tetszik-e neki vagy hogy éppen csúnyának találja. Hosszú perceken át néztek egymással farkasszemet, mikor hirtelen a Khal megfordította a lovát és elvágtázott nyomában a vérlovasaival.
- Most mégis hova megy? – Viserys rikácsolva olyan lendülettel futott le a lépcsőn, mintha gyalogszerrel a dothrakiak után akarna iramodni.
- A ceremóniának vége – jelentette ki Elia, miközben elindult Daenerys felé.
Dany igaz még csak pár perce ismerte a dothraki nőt, mégis úgy érezte, hogy megbízhat benne.
- De hiszen nem mondott semmit! Tetszett neki egyáltalán? – Viserys hangja jó pár oktávval emelkedett. Nem tudta hova tenni a történteket. A dolgok nem úgy alakultak, ahogyan azt ő gondolta. Azt pedig képtelen elviselni, ha valami nem az ő számításai szerint történik.
- Ha nem tetszett volna neki akkor a dolgok másképpen alakultak volna. – Elia féloldalasan elmosolyodott. Bennfentes mosoly volt, a dothraki nő pontosan tudta, hogy a Khal hogyan reagált volna.
Daenerys félt belegondolni abba a lehetőségbe, hogy mi történt volna, hogyha nem nyeri el a Khal tetszését. Akkor vajon mit tett volna a férfi? Itt helyben megölte volna, csak mert nem olyan menyasszonyt kapott, amilyenre számított? Tökéletesen eltudta képzelni a dothrakiról, hogy a semmiért is képes elvenni valaki életét, a legkisebb bűntudat nélkül.
Daenerys tudta, hogy most nem attól kell tartania, hogy mit tehetett volna vele a férfi, hanem hogy még miket tehet, hiszen a férjeként nincs olyan dolog, amire ne kényszeríthetné rá, amit ne tehetne meg vele. A lány fejében durvábbnál durvább képek jelentek meg a jövőjével kapcsolatban ez pedig megrémítette.
Daenerys magába feledkezve követte Eliával az oldalán Viseryst és Illyriot, a beszélgetésükre egyáltalán nem figyelt, viszont a bátyja tanácsoshoz intézett szavai visszarángatták a valóságba.
„Én adok neki egy királynőt, ő pedig ad nekem egy koronát”
- Én nem akarok a királynője lenni - Daenerys még magát is meglepte, hogy nem remegő hangon sikerül kiejtenie ezt a mondatot. Ez az első alkalom, hogy kiállt magáért.
Elia jelenléte erőt adott neki, bátorságot. Lenyűgözte a vérlovasnő bátorsága és a teljesítménye, hogy nőként a saját maga erejéből ilyen magas posztra sikerült felküzdenie magát a dothrakiak világában.
Viserys hitetlenkedve nézett vissza a húgára. Pillanatokig képtelen volt elhinni, hogy a testvére ellent mondott neki. Nem mondott semmit, a feszült csönd azonban mindent elárult. Daenerys kezdte megbánni, hogy hangot adott a véleményének. Nem akarta felébreszteni a sárkányt, mert félt annak haragjától. – Haza akarok menni – Abban reménykedett, hogy a bátyjában is sikerül felébreszteni azt a honvágyat, ami őt már olyan régóta marcangolja. Remélte, hogy az otthonnal együtt a testvérében az együtt töltött emlékeik is felélednek, amikor még nem gondolta úgy, hogy hatalma van a húga felett. Amikor még szerető testvérek voltak.
- Ahogyan én is – Viserys nyugodtan szólalt meg, ami meglepte Daeneryst. Arra számított, hogy bátyja őrjöngeni fog, amiért vissza mert szólni neki. Ehelyett úgy beszélt hozzá, mint egy oltalmazó bátty a húgához. Danyben feléledt a remény, hogy a testvérében még mindig ott van az iránta érzett szeretet és gondoskodás – Azt akarom, hogy mind a ketten hazamenjünk, de elvették tőlünk az otthonunkat. Tehát drága testvérem… mond el hogyan is menjünk haza? – A férfi éllel kérdezte a hangjában, amiben a kioktatás is észrevehető volt.
Daenerys elbizonytalanodott, kereste a megfelelő szavakat, egy megoldás után törte a fejét, azonban semmi sem jutott eszébe. – Nem tudom – szégyenkezve lesütötte a szemeit, amiért nem tudott előállni egy olyan megoldással, ami miatt büszke lenne rá a bátyja.
Viserys az állánál fogva megemelte a húga fejét, hogy a szemeibe tudjon nézni.
- Hazafogunk menni. Egy hadsereggel a hátunk mögött. Khal Drogo hadseregével. Megengedem, hogy az egész khalasarja magáévá tegyen mind a negyvenezer ember és a lovak is, ha ez az ára. – Viserys olyan kedvesen beszélt hozzá, mint még sosem. Végigsimított a lány arcán, majd nyomott egy puszit a homlokára.
Daenerys nem hitt a fülének, nem gondolta volna, hogy a testvére ennyire rossz ember lenne. Pedig itt az ideje rájönnie arra, hogy Viserysnek csak addig fontos még hasznot tud húzni belőle.

•••

Elia annyi tudnivalóval látta el, amennyivel csak tudta az egy nap alatt, ami az esküvőjük és az azt megelőző ceremónia között volt.
Maga az esküvő szorosan a tengerpart mellett egy sziklák által kialakított téren volt. Körbe lépcsőzetesen magasodó sziklafalak húzódtak, viszont a nagy része sík volt, így tökéletes terület volt az ünneplésre.
A zenét ütemes dobolás adta, az emberek egymással beszélgettek, ettek vagy éppen az ételt készítették.
Khal Drogo egy lépcső tetején foglalt helyett mellette a szék üresen várta a fiatalabbik Targaryent. Egy szinttel lejjebb Viserys ült, aki balján pedig Illyrio tanácsos foglalt helyet. Drogo lábánál a vérlovasai ültek: Rakharo éppen egy történetet mesélt, aminek a végén mind a hárman hangosan felnevettek.
Előttük dothrakik nők táncoltak körülöttük pedig férfiak köröztek, akár a keselyűk.
Ott helyben tették magukévá a nőket. Akik ugyanazt a nőt szemelték ki maguknak azok összekülönböztek, a nézeteltérés harccá fajult, ami rendszerint komoly sérüléssel vagy halállal végződött. Miután az egyik harcos megölte a másikat levágta annak varkocsát, hogy még holtában is megfossza a méltóságától.
Daeneryst ez teljes mértékben elborzasztotta. Hiába magyarázta el Elia, hogy hogyan zajlanak a dothraki esküvők nem tudta feldolgozni a látványt. Feszült volt, kényelmetlenül érezte magát, bár tudta, hogy tőle nem fogják elvárni a mások előtti együttlétet mégis szörnyen ideges volt és félt.
- Pff. Dothrakiak – Elia megforgatta a szemeit, s felháborodottságot színlelt, mintha ő nem közéjük tartozna.
Egymásra mosolygott a két nő. Daenerys remélte, hogy ez egy hosszan tartó barátság kezdete.
Dany eddig csak azt hallotta a dothrakiakról, hogy nem tisztelik a nőket. A férfiak képtelenek egy nőt is szeretni. Hogyha össze kötik is az életüket eggyel azt csak azért teszik, mert utódot akarnak. Tehát minden esetben kihasználják, mélyen lenézik a nőket.
Ezt azonban teljes mértékben megcáfolja Elia és Qotho példája.
Daeneryst meglepte a kettőjük erős szerelme, még sosem látott ehhez foghatót, s egyben felébresztette benne a reményt is, hogy hátha egyszer Khal Drogo is úgy fog rá nézni, ahogyan Qotho néz Eliára.
- Gyere, foglaljuk el a helyünket – a vérlovasnő egy kedves mosollyal pillantott Daenerysre és az üres szék felé biccentett, ami csak a fiatalabb Targaryenre várt. Dany bizonytalan lépésekkel elindult a helye felé, viszont Elia jelenléte támogatóan hatott rá. Miután elfoglalta a helyét a vérlovasnőre pillantott. Elia pontosan akkor ért oda Qothohóz.
- Anna athfiezar*** - A nő leült a férfi ölébe és az ajkaihoz hajolt, hogy megcsókolja.
- Anha missed yer**** - A férfi birtokba vette a nő ajkait, úgy csókolta, mintha már évek óta nem találkoztak volna. Az ujjait összefűzte Eliáéval, a kezeiket pedig a nő combján nyugtatta.
Daenerys lopva a Khalra pillantotta, aki mosolyogva figyelte, ahogyan előttük a férfiak egymással verekedtek vagy éppen ölték egymást a nőkért. Próbálta Dany dothraki szemszögből felfogni az egészet, de ez lehetetlennek bizonyult, hiszen ez volt az első alkalom, hogy a lovas nép köreiben tartózkodott.
A vendégek nagy része sorra járultak eléjük a nászajándékaikkal. Legtöbben aranytárgyakat, egzotikus kincseket vagy ereklyéket hoztak. Ser Jorah, az Andal volt az egyetlen, aki nem drága ajándékkal járult a pár elé. Meghajolt előttük és dothrakiul üdvözölte a Khalt, majd Daeneryshez fordult.
- Egy kis ajándék az új Khaleesinek. Dalok és Történetek a Hét Királyságból. – átnyújtotta a három darab bőrkötésű vastag könyvet.
- Köszönöm Ser. Te az országomból származol? – Daenerys felnézett az előtte álló férfira. Az Andal ajándéka sokkal többet jelentett neki, mint az összes drágakincs. Mert a könyvekkel együtt kapott egy szeletet a hazájából is. Talán így csillapítani tudja a honvágyát, hátha elviselhetőbbé válik.
- Ser Jorah Mormont vagyok, az apádat hosszú éveken át szolgáltam, mindig a jogos trónörököst akarom szolgálni – ekkor Viseryshez fordult és alig láthatóan meghajolt. A Targaryen egy biccentéssel fogadta a Ser szavait.
A következő ajándékozó nem más, mint Illyrio tanácsos volt. A férfi szolgái egy ládát helyeztek Daenerys elé, majd felnyitották azt és elhátráltak.
Három darab sárkánytojás volt a láda tartalma. Dany nem hitt a szemeinek. A sárkányok már hosszú évek óta kihaltak, ezek a sárkánytojások nagyon értékesek lehettek. Kivette a ládából az egyik tojást, végigsimította az ujját a héj mintázatán.
- A hosszú évek kővé változtatták őket, de még mindig gyönyörűek – Illyrio hangja tele volt büszkeséggel, hogy ilyen nagyszerű ajándékot sikerült szereznie.
Daenerys tudta, hogy ezek a tojások a legféltettebb kincsei lesznek.
- Köszönöm tanácsos – Dany felpillantott a férfira, viszont a figyelmét teljesen lekötötték a tojások.
Khal Drogo felállt a székéből és várakozóan a mellette helyet foglaló nőre nézett. Daenerys visszahelyezte a zöld sárkánytojást a dobozba, majd felegyenesedett. Drogo lendületesen elindult előre, a tömeg kettévált, hogy utat engedjen a Khalnak. Daenerys segítségkérően Eliára pillantott, aki Drogora biccentett, hogy kövesse. Dany bizonytalan lépésekkel elindult a Khal után. A tömeg bezáródott mögötte, mindenki őt bámulta. Az emberek közelről is szemügyre akarták venni az új Khaleesit. A fiatalabb Targaryent zavarta az emberek közelsége, gyorsított a léptein, hogy hamarabb kiérjen a tömegből. A Khal egy szürke kanca mellett várta. Daenerys a lóhoz lépett, végigsimított a fején. Ennél az állatnál szebbet még nem látott. Egyenesen Drogo szemeibe nézett.
- Gyönyörű – A Khal nyilvánvalóan nem értette a nő szavait, mert csak nézett rá. Daenerys Ser Jorahra nézett, aki időközben átverekedte magát a tömegen.
- Hogy mondjuk dothrakiul, hogy köszönöm? – reménykedve nézett a férfira, hogy az tud segíteni, de a válasza kiábrándította.
- A dothrakiban nincs szó a köszönömre – válaszolta az Andal.
Khal Drogo elindult Daenerys felé, mire a nő automatikusan hátrálni kezdett, de pár lépés után a dothraki utol érte, a kezeit a derekára tette és olyan könnyed mozdulattal emelte fel a ló nyergébe, mintha súlytalan lenne. Dany megfogta a kantárszárat, miközben a Khal egy mozdulattal felugrott a saját lova nyergébe.
Viserys megfogta Dany vádliját, mire a nő lenézett rá.
- Tedd őt boldoggá – nézett fel Viserys a húgára és mosolyogva figyelte, ahogyan ellovagoltak a Khallal.

•••

A Nap lenyugvó sugarai narancssárga, rózsaszín és ibolyaszín keverékére festették az égboltot. Daenerys egy sziklaszirten állva gyönyörködött a naplementében. A látvány tényleg szemet kápráztató volt, de a nő nem a látvány szépsége miatt nézte annyira a messzeséget, hanem mert húzni szerette volna az időt. Nem érezte magát felkészültnek arra, ami történni fog. Nem akart csalódást okozni a Khalnak, viszont félt attól, hogy az fájdalmat fog neki okozni. 

Khal Drogo lassan megkerülte, a tekintetét le nem véve a lányról, mintha magába akarná inni annak látványát. A háta mögé lépve kikötözte a ruháját, majd újra szembekerült vele, miközben több helyen végigsimított a nő fehér bőrén.

Daenerys bátornak akart tűnni, örömöt akart szerezni a Khalnak, de nem tudta leküzdeni a félelmét, ahogyan a könnyeinek sem tudott gátat szabni. Mikor Drogo észrevette a lány könnyeit letörölte őket az ujjával. 

- Nem – a lovasúr hangja nem volt ideges, teljesen érzelemmentes volt.

- Ismered a közös nyelvet? – Daenerysben feléledt a remény, hogy van esély szóbeli kommunikációra kettejük között.

- Nem – A dothraki kikötötte a ruhát a mell részénél is, majd tovább sétált, folyamatosan méricskélve a nőt. 

- A nem az egyetlen szó amit ismersz? – A Targaryaen már előre tudta a férfi a válaszát.

- Nem – A férfi megállapodott a nő háta mögött és ledobta az övét a földre, majd lehúzta a ruhát a lányról. Daenerys próbált uralkodni a könnyein, de nem tudott. A testét remegés rázta meg, ami egyáltalán nem a hidegtől volt. Átfonta a kezeit a mellei előtt, azonban a Khal elvette onnan őket. Végigsimított a nő kecses nyakán, a mellein, a csípőjén, aztán lenyomta a földre, hogy dothraki módon a magáévá tegye.

* dothraki nyelven a jelentése: Szeretlek

** dothraki nyelven a jelentése: Én is szeretlek 

*** dothraki nyelven a jelentése: Szerelmem
**** dothraki nyelven a jelentése: Hiányoztál

Prológus

Prológus

A FAL ÉS A FALON TÚL

A Fal lassan már hatezer éve vigyázza az emberek birodalmát. Ezt a több száz kilométeren át húzódó jeges határvonalat az Éjjeli Őrség felesküdött társasága védelmezi a vadaktól, illetve a távoli észak fagyos síkságain vándorló mások egyre csak növekvő seregeitől.
A varjúk egykoron bátor, félelmet nem ismerő, elhivatott férfiak voltak, akik bármikor készek voltak az életüket áldozni az ügyükért. Mostanra azonban az Éjjeli Őrség nem több egy szedett-vedett társaságnál, ami javarészt erőszaktevőkből, tolvajokból és közönséges bűnözőkből áll, akikre azt rótták ki vezeklésül a bűneikért, hogy fel kellett ölteniük a feketét.
Vagy ez vagy valamelyik végtagjuk levágása. Még a büntetés nagysága ellenére is sokan inkább a csonkítást választják, mint a Falat.
De ez nem meglepő.
Csatlakozni az Éjjeli Őrséghez komoly elkötelezettségekkel jár. Maguk mögött kell hagyniuk az addigi életüket, cölibátust kell fogadniuk, egyszóval az életüket teljes mértékben a Fal védelmének kell szentelniük.
A büntetés a dezertálásért lefejezés.

Az erős szél és a Fal jeges felszínének találkozása süvítő hangot gerjesztett. A jégbe vájt csapóajtó komótosan emelkedni kezdett és a sötét, csupán fáklyákkal megvilágított folyosón a lovak patadobogása visszhangot keltett. Amint a hat lovas elhagyta az alagutat annak ajtaja lassan ereszkedni kezdett mögöttük ezzel magukra hagyva őket a vadonban.
Az egység hat lovasból állt.
Az élén Ser Jaime Lannister lovagolt, mellette a Fal egyik felderítőjével. A további négy férfi a Királyi Testőrség tagjai voltak. Ritkán látni ennyire észak szívében fehér köpenyeseket. Azok most is csak azért hagyták el az otthonukat jelképező Királyvárat, hogy a királyné parancsát teljesítsék.
A hideg északi szél csontig hatolt, a férfiak azonban nem csak az alattomos időjárás miatt remegtek.
Mindenki halott már a Fal túloldalán élő népekről. Ők is ugyanolyan emberek voltak, mint a Faltól déliek annyi kivétellel, hogy az Éjjeli Őrség rájuk ragasztotta a vadak elnevezést. Nem barbár népekről beszélünk, akik ismeretlen istenekben hisznek, embereket áldoznak vagy éppen torz külsővel rendelkeznek. Csupán a Falon túl születtek, olyan mélyen az erdők szívében, amilyenre még a legbátrabb felderítők sem szívesen merészkednek.
Azonban nem a vadak adják a megannyi rémtörténet alapját. A másokként emlegetett élőhalott szörnyetegek már több évszázada eltűntek. Sokan még most is hisznek abban, hogy ott vannak valahol.
A legészakiabb területek legmélyén és csak arra várnak, hogy elérkezzen az idejük.
Közeleg a tél.
A téllel együtt pedig a mások ideje is.

A hat tagú csapat egyre mélyebb területekre haladt, a fák olyan sűrűn húzódtak felettük, hogy teljesen kitakarták a napot. Csupán annyi fény volt képes áthatolni a gallyak sokaságán, ami éppen elég a tájékozódáshoz. A gyér látási viszonyok és a barátságtalan környék felébresztette a csapat nagy részének félelmét. A férfiak próbáltak bátor arckifejezést ölteni magukra, ez azonban nagyon nehéz, ha a félelem az ember csontjaiig hatol.
Miután biztonságos távolból megközelítették a vadak egyik kolóniáját Ser Jaime Lannister leszállt a lováról és kibugyolálta a köpenyébe tekert kisgyereket.
Nem akarta ezt tenni, de kénytelen volt. A nővére elég világosan kifejezte, hogy vessenek véget a három éves lánya életének.
Az a kislány minden bűne, hogy a vezetékneve nem Lannister hanem Baratheon.
Joanna Baratheon Cersei Lannister és Robert Baratheon első közös gyermeke.
A vastrón törvényes örököse.
Robert le sem tagadhatná lányát, mert annak minden vonása az apjáé. Sötétbarna, dús hajkoronája és mogyoróbarna szemei a Baratheon-vér jellegzetességei. Csak az akaratos természete emlékeztet arra, hogy Lannister vér is folydogál az ereiben.
Cersei nem érez mást a férje, Robert iránt, mint gyűlöletet. Hajdanán, még a házasságuk elején mindennél jobban szerette Robert Baratheont, aki első ezen a néven. Minden nő a királyságban irigykedett rá, Cersei pedig büszke volt, amiért ez a daliás férfi vele köti össze az életét. A kiábrándulás azonban túlságosan is hamar kopogtatott az ajtón. Az esküvő után, a férje alkoholtól bűzölögve, magáról alig tudva ténfergett fel a hálószobájukba, hogy tegye férfiúi kötelességét. Cersei szánalmat érzett a Nagy Robert király iránt, aki még arra is alig volt képes, hogy megtartsa magát a nő fölött. Mikor pedig nagy nehezen eljutott a gyönyörig felesége fülébe suttogott.
Lyanna.
Cersei keserűsége elmondhatatlan volt, az hogy férje együttlét közben a volt szerelme nevét suttogta azt bizonyította, hogy Robert még holtában is jobban szerette Lyannát, mint Cerseit valaha is fogja.

Ser Jaime Lannister sem tartozik a legbecsületesebb, lelkiismeretesebb emberek közé, azonban egy ártatlan gyerek életének - aki ráadásul a saját unokahúga – kioltása még számára is nehézséget jelentett. Arra nem is lenne képes, hogy megmártsa a pengéjét a gyermekben, ahogyan arra sem, hogy letaszítsa egy hegyoldalon vagy lenyomja a fejét a víz alá.
A természetre fogja hagyni Joanna életének elvételét.
A lány mit sem sejtve, csodáló tekintettel meredt nagybátyjára, akit mindig is annyira szeretett. Az édesanyjával ellentétben Jaimetől mindent megkapott, amire csak vágyott: szeretetet, törődést, figyelmet.
Nem értette, hogy miért kellett ilyen hosszú utat megtenniük egy ilyen barátságtalan helyre, de biztos volt benne, hogy jó dolog fog történni, hogy jól fogják magukat érezni. Jaime bácsikája még sosem hagyta cserben, sosem bántotta meg és ami a legfontosabb sosem okozott neki fájdalmat. Megbízott a férfiban, mert tudta, hogy az a legjobbat akarja neki.
Ser Jaime Lannister már sok mindent megélt férfi, de az eddigi élete során semmi sem okozott neki akkora szívfájdalmat és nehézséget, mint az a folyamat, hogy Joannát egy kitaposott ösvény mellé helyezze, a bokrok közé. A szíve majd megszakadt, miközben felemelkedett a kislánytól. Pontosan tudta, hogyha sokáig időzik a gyerek mellett akkor képtelen lesz végigvinni a feladatát, hogy megfog esni a lányon a szíve és magával viszi, vissza Királyvárba.
Nem az ikertestvére haragja az, amivel nem mert dacolni, hanem nagyon is jól tudta, hogy Cersei nem nyugodna bele abba, hogy életben van a lánya. Mindent elkövetne, hogy valami halálos kimenetelű baleset érje és előbb vagy utóbb, de elérné amit akar. Így legalább van egy fikarcnyi esélye a túlélésre. Szándékosan egy a vadak által gyakran használt ösvény mellé helyezte a kicsit abban reménykedve, hogy valaki arra téved és befogadja a magára hagyott lányt.
Jaime tudta, hogy mennie kell. Már így is túl sokat időzött. Vett egy mély levegőt, majd sarkon fordult és sietős léptekkel visszaindult a csapatához.
A menekülését a kis Joanna keserves sírása kísérte és ahogyan az unokahúga szólongatta abban reménykedve, hogy a férfi visszamegy érte.
Mert Jaime menekült előle. Menekülni próbált attól, amit tett.
Joanna azon volt, hogy utolérje nagybátyját. A könnyek patakzottak az arcán, a bokrok durva ágai több helyen is felsértették finom bőrét, ahogyan a tőle egyre jobban távolodó férfi halványuló körvonalait követte.
Nemsokára teljesen szem elől veszítette nagybátyját. Magára maradt egy olyan helyen, ami rémálomba illő volt. A fák úgy magasodtak fölé, mint megannyi vérszomjas szörnyeteg, a szél süvítő hangja, az ágak reccsenése a lábai alatt még tovább fokozták a rettegését. Fogalma sem volt, hogy merre halad, csupán futott, még a lábai bírták. Túlságosan sok akadály állta az útját, amik kidőlt fatörzsek és sűrű bozótok formájában jelentek meg előtte. Egy ilyen kislány számára túl fárasztó feladat volt ezek folyamatos leküzdése.
A tüdeje már égett a sok belélegzett fagyos levegőtől. A szemeit csípte az a sűrű havazás, amit a szél egyenesen az arcába irányított. Teljesen átfázott, az egész testét remegés rázta. Szörnyen kimerült volt, legszívesebben ledőlt volna a puha hóba, hogy pihenjen egyet.

Mikor már engedett volna a csábításnak egy alak körvonalai kezdtek kibontakozni előtte.
Az első gondolata Jaime volt, azt hitte újra sikerült ráakadnia a nagybátyjára. Az arcán széles mosoly jelent meg, kihűlt bőrén az öröm könnyei szántottak végig. Összeszedve minden erejét rohanni kezdett az alak felé.
Az azonban nem Jaime volt.
Megtorpant és bizalmatlanul végigmérte az előtte álló alakot.
Egy emberhez képest aránytalanul magas volt, a teste fekete és szürke, néhol fehér volt. A szemei vakítóan kékek. Erőteljes, markáns arcvonásai voltak, a fején pedig mintha egy korona lett volna.
Egy jégből készült korona.
Fekete, könnyű vértet viselt. Joanna akkor látott ilyen páncélt, mikor háborúba indultak a katonák vagy éppen lovagi torna zajlott.
Joanna pontosan tudta, hogy a férfiak akkor hordanak ilyet, hogyha harcra készülnek.
A lény lassan felé fordította a fejét, Joanna tisztában volt vele, hogy az, ami előtte áll az nem ember.
A dadája mesélt neki történeteket a Hosszú Éjszakáról. A másokként emlegetett szörnyeket pontosan olyannak írta le, ahogyan a vele szemben lévő férfi is kinézett.
Tudta, hogy rettegnie kellene, menekülni, ahogyan csak a lábai bírják. Mégsem tette. Nem érzett mást csak megkönnyebbülést és biztonságot.
A lény a vakítóan kék szemeit le sem vette a kislányról. Hívogatóan felemelte a karjait és leguggolt, hogy egy szintbe kerüljön Joannával.
A kislány az utolsó erőfeszítéséből elindult a Más felé.